Igen,csak az a baj,hogy ez már a tizen ikszedik olyan egygólos vereség volt,amin egy pontot legalább megérdemeltünk volna.Ez a végén sokat fog számitani,amúgy grat a Tampának,rohadt jól védekeztek,ezért játszottak szarul támadásban.
egyetértek, nem nagyon variálnék ezzel a rosterrel. a hátsó alakzat teljesen rendben van, bironnak is van szerződése. évek óta a legjobb backup a csapatnál. eminger megszerzése remek volt, sauer és mcdonagh pedig tökéletesen beépült. mccabe is jól mozgott akár meg is tarthatjuk jövőre olcsón. a fiatalokra lehet alapozni viszont frolov, fedotenko és drury mehet amerre akar. gaborik nálam mindenképp marad plusz egy first line center és kész is vagyunk.
azért a 2. harmad után bíztam benne h behúzzuk,de aztán azzal a 2 kiállítással,az 5 a 3-mal elintézték h ne nyerjünk.
Gaborik az idén szar,majd talán jövőre.bár tény,h 7,5 millióért ez nagyon kevés tőle.
Ez egy vállalható vereség. Tetszett, amit ma láttam. A Tampának sok köze nem volt a meccshez. Nekem nem hiányzik Gaborik, felőlem el is adhatnánk holnap. Nagy mozgást nem várok, de biztos lesz még valami csere, egy fiatal csatárt sztem hozunk a farmba.
bocsi, de te most a 3. harmadról beszélsz, amit én már nem is tudok nézni, én pedig még a szünetben írtam ide
amúgy pedig nem írtam, hogy elcsalnák nektek a meccset. azt írtam, hogy számomra értelmezhetetlen, amit művelnek és felhoztam egy elég egyértelmű példát
nem terveztem vele semmiféle értelmetlen,végeláthatatlan vitát kirobbantani. olyan szarok vagyunk (ameddig néztem), hogy az sem érdekel, ha vesztünk ma. nem mintha, ti jobbak lennétek persze.
az is,mert pl Boyle kiállítása nálunk mi volt?ebbe most szépen belenyúltak a bírók.volt egy jó 2. harmadunk,erre kaptok egy 5-3at
dubinsky kiállítása meg a másik....vicc.
a gólról inkább nem nyilatkoznék. a Downie szájbaverése után elmaradó 2+2 viszont elég nonszensz. az egyetlen dolog, ami miatt nem is tudom, hogy rossz-e ez nekünk, hogy PPben vagyunk ma a leginkább önveszélyesek, amellett pedig csak szimplán bűn rosszak
Gaunce véletlenül épp jóban van vele, és véletlenül épp mondta karácsonykor, hogy egyik nap dumáltak, és Del Zottót kicsit frusztrálja, hogy visszaesett a teljesítménye, és így meg főleg nem tud javulni, és ezt látják is rajta.
Látom, azóta nem történt változás.
nem ment neki annyira,nem tudom mért,aztán a jégideje is kevesebb lett,és mivel elég fiatal,ennyi jégidővel/lelátóról nézett meccsel,nem fog tapasztalatot gyűjteni,ezért leküldtük a farmba.
na ezt jól megfogalmaztam.remélem azért érthető
na alényeg h a saját fejlődése érdekében lent játszatjuk.
csak nehogy sather belemenjen vmi idióta cserébe h megszerezze Richards-ot...Staal-t meg Stepan,meg hasonlókat felejtse el.
majd aláíratjuk a szezon után.
hát ez a McCabe csere mi.lehet tudni mit is adtunk érte?
a csapatnak,meg Henriknek grat!Henrik 8. SO lassan eléri a 30 győzelmet is,így az a sorozata sem fog talán megszakadni.
RealKyper Nick Kypreos
by SpectorsHockey
#NHL news. Look for #Panthers Bryan McCabe to be traded to the #Rangers as early as today. McCabe willing to waive no-movement clause.
A tegnapi meccsen pedig ott voltak a Dallas játékosügynökei is. Tehát a Richards rumor is erősödik.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.